— Camino de Santiago Útinapló

“Nehéz ezt elmagyarázni, ezt egyszerűen érezni kell: a Camino hív. Ez a különleges, ébredő, hívogató érzés folyamatosan vissza-vissza tért. Semmi sem indokolta, hogy harmincegynehány napon keresztül nomád körülmények között gyalogoljak egy idegen országban! Csak ez az egyetlen érzés, ami nem hagyott nyugtot, míg rá nem léptem az útra. A Camino hív. És mi megyünk, előbb, vagy utóbb. Ott vagyunk az úton.” (Teremi J. Balázs)

Még a télen vettem meg a könyved, gyorsan elolvastam és csak most sikerült visszaszereznem a családomtól. Rongyosra olvasták -nem is tudom hányan-, mindenkinek nagyon tetszik. (Kovács Rita)

Képiesen, szinte filmszerűen írsz. Nagyon tetszett, hogy az első oldalon megfogtad a kezem, és el sem engedted a végéig. Képzeletben együtt zarándokoltam veled végig Spanyolországon! (Enikő)

A caminós könyvek közül ez tetszett a legjobban! Nagy hatással volt rám. Jelenleg a háziorvosom kedvenc olvasmánya. (Berta József)

Nagyon jó a humorod, régen sikerült elérnie bárkinek, hogy hangosan felröhögjek egy – egy sornál! Komolyan mondom: Rejtő Jenő reinkarnációja dolgozik Benned! Olvastam pár könyvet a Caminoról, de magyar szerzőktől ezidáig a Tiéd legjobb, becsszavamra. Még nem fejeztem be, de ez az a kategória, amit nehéz letenni. (Papp Attila)

Olyan nekem ez a könyv, mint egy jó kávé. Naponta 1-szer, maximum 2-szer jutok hozzá rövid időre. Lassan, nyugodtan szürcsölgetem, nem sietek vele. Feltölt, jó kedvre derít. Igyekszem nagyon lassan olvasni, hogy tovább tartson. (Körmendi Szilvia)

Köszönettel tartozom önnek a könyvért. Ezt olvasva jött meg ugyanis a kedvem, hogy én is megtegyem ezt az Utat, és így egy életre szóló élményt szereztem! (Árpád)

Pelegrino Hungaricus: alias Herr Teremi, ahogy én képzelem. Mindig rohan, napi 40 kilométert tesz meg, de nem adja fel, és az út során egyre barátságosabbá válik. (Kálmán József)

Nagyon addiktív olvasmány, én két nap és két éjjel kiolvastam. Most újrakezdem. (Kincső)

A Camino egyik legnagyobb tanulsága számomra, hogy az ember civilizálódásával – úgy értem: azáltal, hogy mesterséges környezetet teremtettünk magunk köré – útközben elvesztettük az ún. hatodik érzékünket, valamit, amit mostanában leegyszerűsítve csak megérzésnek hívunk. Ma csodaként tekintünk azokra, akik valamilyen mutáció folytán mégis rendelkeznek némely, korábban mindannyiunk számára természetes képességgel. Számomra elég volt egy hónap természetjárás – vagyis visszatérés az ember eredeti közegéhez: a természethez – ahhoz, hogy újra kezdjem érezni bennem ennek az ébredését. A hatodik érzék jelenlétét – ami jóval több, mint amit a megérzés szóval ma le tudunk írni. (Teremi J. Balázs)

no comments

Comments are closed.